Az Auchan úgy döntött, a vásárlókat részesíti előnyben a december 24-i nyitva tartás kapcsán, miután a Lidl bejelentette, hogy az ő boltjaik biztosan zárva lesznek.

A Lidl az elsők között nyilatkozott a karácsonyi nyitva tartásáról: a cég úgy döntött, a tavalyi, úttörő kezdeményezését követi idén is, vagyis nem nyitja ki az üzleteit szenteste napján. Egy nappal később megérkezett a Tesco válasza is, akik úgy döntöttek, hogy bár rövidített nyitvatartással, de december 24-én is várják a vásárlókat.
„Az Auchan a vásárlói igényeket tartja szem előtt, amikor december 24-én is nyitva tartja délig az áruházait – jelentette be az Auchan a szerdán kiadott sajtóközleményében.
„A jogszabályban rögzített 14 óra helyett csak délig lesznek nyitva az áruházak, hogy a december 24-én dolgozó munkatársak is időben hazaérjenek szeretteikhez.
Az Auchan áruházak tehát december 24-én a szokásos keddi rend szerint, áruháztól függően reggel 6-kor vagy 7-kor nyitnak, és egységesen délig szolgálják ki a vásárlókat, hogy este mindenki gondtalanul ünnepelhessen.”
A nagyáruházak mellett megérkezett a Rossmann válasza is a december 24-ei nyitvatartás kapcsán. A Pénzcentrum szerint a Lidl példáját követik, vagyis nem nyitnak ki aznap. A lap szerint a dm egyelőre még nem döntött, s azt nyilatkozták, hogy a helyi vásárlói igényekhez igazodva tervezik majd meg az ünnepi működésüket.
Forrás és további részletek: Blikk.hu
Fotó: Googlemaps.com